Fodor Gellért

  Kékvirág anyanyelvi tábor

      „Magyar vagyok, s e kincset őriznem kell!”


Kékvirág anyanyelvi tábor

Fodor Gellért

Magyarország, Budapest


Szeghalmon születtem és itt is végeztem el a gimnáziumot, ezt követően Ausztriában vállaltam munkát, hogy finanszírozni tudjam egyetemista tanulmányaimat. Gimnáziumi tanulmányaim alatt is több sport és művészeti táborban is részt vettem, egyetemistaként az ELTE – PPK-n hallgatok pszichológiát. Egyetemista éveimben már szervezőként vettem részt táborokban, önismereti és kommunikációs foglalkozásokat tartottam. E mellett az Illyés Sándor Szakkollégium tagja vagyok, ahol a Közösségi bizottságban programokért felelős referens vagyok. Kedvenceim közé a csapatépítésre és élményszerzésre kiemelkedően alkalmas programok tartoznak, mint a Konspirációs – szerepjátékok szervezése és lebonyolítása. Szabadidőmben minden hónap első hétfőjén Általános műveltségi vetélkedőt szervezek barátaimmal, hogy ezzel is hozzájáruljunk az egyetemista élet kiszélesítéséhez. A jelenlegi  virág és végkorát élő tavaszi félév során önkéntesént tevékenykedem a Kontúr Közhasznú Egyesületnél, ahol Hős utcai gyerekeket foglalkoztatunk heti rendszerességgel.